1 Péter 4:6
Mert azért hirdettetett az evangélium a holtaknak is, hogy ha testükben emberi mérték szerint megítéltetnek is, Isten szerint éljenek a Lélek által.
Károli Biblia (Magyar)
In The King James Version
In Context
5De számot fognak majd adni annak, aki készen áll megítélni élőket és holtakat.
7A vége pedig mindennek közel van. Ezért legyetek mértékletesek, józanok, hogy imádkozhassatok.
Cross References
John 5:25Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljön az idő, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik hallják, élnek.
Romans 8:9De ti nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha ugyan Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.
Galatians 2:19Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.
Ephesians 2:3akik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedve a testnek és a gondolatoknak akaratát, és természet szerint haragnak fiai voltunk, mint egyebek is.
1 Peter 3:19Így ment el a börtönben lévő lelkekhez, és prédikált azoknak,
Revelation 14:18Az oltártól ismét egy másik angyal jött ki, akinek hatalma volt a tűzön, és hangosan kiáltott annak, akinél az éles sarló volt, és így szólt: „Lendítsd meg a te éles sarlódat és szedd le a föld szőlőjének fürtjeit, mert megértek a szemei“.