Zsidókhoz 10:25
El nem hagyva a magunk gyülekezetét, ahogyan szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást, annyival is inkább, mert látjátok, hogy ama nap közeledik.
Károli Biblia (Magyar)
In The King James Version
In Context
24És ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jócselekedetekre ösztönözzük.
Cross References
Matthew 24:33Így ti is, amikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt.
John 20:19Mikor azért este lett, azon a napon, a hétnek első napján és mikor az ajtók a zsidóktól való félelem miatt zárva voltak ott, ahol egybegyűltek a tanítványok, eljött Jézus, megállt középen, és ezt mondta nekik: „Békesség néktek!“
Acts 2:1Amikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt voltak.
Acts 16:16Történt pedig, hogy amikor a könyörgésre mentünk, egy szolgálóleányka jött elénk, akiben jövendőmondásnak lelke volt, és az ő urainak nagy hasznot hajtott jövendőmondásával.
Romans 12:8az intő az intésben, az adakozó szelídségben, az elöljáró szorgalommal, a könyörülő vidámsággal tegye. 1 A képmutatás nélküli szeretet
1 Corinthians 3:13kinek-kinek a munkája nyilvánvaló lesz, mert az (Úr) napja majd nyilvánvalóvá teszi, mert tűzzel jön el, és azt tűz fogja megvizsgálni.