Máté 20:23
Erre ő azt mondta nekik: „Az én poharamat megisszátok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, de az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek az én Atyám elkészítette.“
Károli Biblia (Magyar)
In The King James Version
In Context
24Amikor ezt meghallotta a többi tíz, bosszankodtak a két testvérre.
Cross References
Mark 10:40de az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek elkészíttetett.“
Romans 8:17Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is, örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt dicsőüljünk is meg. 1 Isten fiainak reménysége
2 Corinthians 1:7Erős a mi reménységünk felőletek, tudva, hogy amiképpen társaink vagytok a szenvedésben, azonképpen a vigasztalásban is.
2 Timothy 2:11Igaz beszéd ez: 1 ha vele együtt meghaltunk, 2 vele együtt fogunk élni. 1
Revelation 1:9Én, János, aki atyafiatok és társatok vagyok Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten voltam, amit Patmosznak neveznek, Isten beszédéért és Jézus Krisztus bizonyságtételéért.