A zsoltárok könyve 10
1Uram, miért állasz távol? Miért rejtõzöl el a szükség idején?
2A gonosznak kevélysége miatt sanyarog a szegény. Essenek foglyul a cseleknek, a miket koholtak.
3Mert dicsekszik a gonosz az õ lelkének kivánságával, és a fösvény megveti és szidja az Urat.
4A gonosz az õ haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolatja.
5Szerencsések az õ útai minden idõben; messze vannak tõle ítéleteid, elfújja minden ellenségét.
6Azt mondja szívében: Nem rendülök meg soha örökké, mert nem [esem] bajba.
7Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erõszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság.
8Az utczák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra.
9Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az õ barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt.
10Lenyomja, tiporja, és erejétõl elesnek az ügyefogyottak.
11Azt mondja szívében: Elfelejtkezett Isten, elrejtette arczát: nem is látott soha!
12Kelj fel Úr-Isten, emeld fel kezedet; ne feledkezzél el a szegényekrõl!
13Miért szidja Istent a gonosz? [Miért] mondja szívében: Nem keresed [rajta.]
14Te látod [ezt,] mert te megnézed a hamisságot és a fájdalmat, hogy rávessed kezed. Te reád hagyja magát az ügyefogyott, az árvának is te vagy segedelme.
15Törd össze a gonosznak karját; és keressed a rosszon az õ gonoszságát, míg már nem találsz.
16Az Úr király mindenha és mindörökké; a pogányok kivesznek az õ földjérõl.
17A szegények kivánságát meghallgatod, oh Uram! Megerõsíted szívöket, füleiddel figyelmezel,
18Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földbõl való ember.