A zsoltárok könyve 143
1Dávid zsoltára. hûséged [és] igazságod szerint hallgass meg engemet.
2Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élõ sem igaz elõtted!
3Ímé, ellenség üldözi lelkemet, a földhöz paskolja éltemet; betaszít engem a sötétségbe a milyen a régen megholtaké!
4Elcsügged bennem a lelkem, felháborodik bennem a szívem!
5Megemlékezem a régi idõkrõl, elgondolom minden te dolgodat; kezed munkáiról elmélkedem.
6Feléd terjesztgetem kezeimet; lelkem, mint szomjú föld, úgy [eped] utánad. Szela.
7Siess, hallgass meg engem Uram! Elfogyatkozik az én lelkem. Ne rejtsd el orczádat elõlem, hogy ne legyek hasonló a sírba szállókhoz.
8Korán hallasd velem kegyelmedet, mert bízom benned! Mutasd meg nékem az útat, melyen járjak, mert hozzád emelem lelkemet!
9Szabadíts meg engem ellenségeimtõl, Uram; hozzád menekülök!
10Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen engem az egyenes földön.
11Eleveníts meg engem, Uram, a te nevedért; vidd ki lelkemet a nyomorúságból a te igazságodért!
12És kegyelmedbõl rontsd meg ellenségeimet, és veszítsd el mindazokat, a kik szorongatják lelkemet; mert szolgád vagyok.