Rómaiakhoz 1:18
Mert Isten kinyilvánítja haragját a mennyből az emberek minden hitetlensége és hamissága ellen, akik az igazságot hamissággal feltartóztatják.
Károli Biblia (Magyar)
In The King James Version
In Context
19Mert ami Isten felől tudható, az nyilvánvaló előttük, mert Isten nyilvánvalóvá tette számukra.
Cross References
John 3:19A kárhoztatás pedig az, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert az ő cselekedeteik gonoszak voltak.
Romans 1:19Mert ami Isten felől tudható, az nyilvánvaló előttük, mert Isten nyilvánvalóvá tette számukra.
Romans 1:32Noha ismerik Isten végzését, hogy akik ilyeneket cselekesznek méltók a halálra, mégis megteszik mindezt, sőt egyet is értenek azokkal, akik ugyancsak így cselekszenek.
Romans 2:15Ezzel megmutatják, hogy a törvény által követelt cselekedet a szívükbe van írva. Erről tesz bizonyságot lelkiismeretük. Egymást kölcsönösen vádoló vagy felmentő gondolataik is erről tanúskodnak majd
Romans 5:6Mert Krisztus, amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben meghalt a gonoszokért.
Romans 6:13És ne szánjátok oda tagjaitokat a hamisságnak fegyvereiül a bűnnek, hanem szánjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és tagjaitokat adjátok az igazság fegyvereiül az Istennek.