Romans 8:3
Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivel erőtlen volt a test miatt, Isten az ő Fiát elküldte a bűnös testhez hasonló formában a bűn miatt, és kárhoztatta a bűnt a testben.
Károli Biblia (Magyar)
In The King James Version
In Context
2Mert az élet Lelkének törvénye megszabadított engem Jézus Krisztus által a bűn és halál törvényétől.
4Hogy a törvény igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.
Cross References
John 1:14És az Ige testté lett, és lakozott miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.
John 9:24Másodszor is odahívták az embert, aki vak volt, és mondták neki: „Dicsőítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.“
Romans 3:20A törvény cselekedeteiből tehát senki sem igazulhat meg Isten előtt. A törvény csak a bűn felismerésére való. 1 Isten igazsága minden emberé kegyelemből, hit által
Romans 7:5Mert amikor testben voltunk, a törvény által ébresztett bűnös indulatok uralkodtak rajtunk, hogy a halálnak gyümölcsözzenek.
Romans 9:3mert kívánnám, hogy inkább én lennék átkozott, Krisztustól elszakítva, az én atyámfiaiért, test szerint való rokonaimért,