1 A királyok első és második könyve 7
1Erre mondta Elísá: Halljátok az Örökkévaló igéjét! Így szól az Örökkévaló: Holnap ilyenkor egy mérték lángliszt egy sékelbe és két mérték árpa egy sékelbe lesz Sómrón kapujában.
2És felelt a hadnagy, kinek kezére támaszkodott a király, és mondta: Lám, ha ablakrácsokat készít az Örökkévaló az égben, vajon lesz-e ez a dolog? Mondta: Lám, látod majd szemeiddel, de belőle nem eszel!
3Négy bélpoklos ember pedig volt a kapu bejáratánál; és szóltak egyik a másikához: Minek maradunk mi itt, amíg meghalunk?
4Ha azt mondjuk, hogy bemegyünk a városba, hiszen éhség van a városban és ott halunk meg; ha pedig itt maradunk, akkor is meghalunk. Most tehát jertek, szökjünk át Arám táborába: ha életben hagynak, élünk; ha megölnek, meghalunk.
5És fölkeltek alkonyatkor, hogy bemenjenek Arám táborába; eljutottak Arám táborának széléhez s íme nem volt ott senki.
6Az Úr ugyanis hallatta volt Arám táborával szekerek hangját, lovaknak hangját, nagy seregnek hangját; és szóltak egyik a másikához: Íme, fölbérelte ellenünk Izraél királya a chittiták királyait és Egyiptom királyait, hogy ránk támadjanak.
7Fölkeltek tehát és megfutamodtak alkonyatkor, ott hagyták sátraikat, meg lovaikat és szamaraikat, a tábort, ahogy volt, és megfutamodtak életük kedvéért.
8Midőn eljutottak ama bélpoklosok a tábor széléhez, bementek egyik sátorba, ettek és ittak, elvittek onnan ezüstöt, aranyat és ruhákat, elmentek és elrejtették; erre viasszatértek, bementek egy másik sátorba, vittek onnan is, elmentek és elrejtették.
9De szóltak egyik a másikához: Nem helyesen cselekszünk! E mai nap jó hírnek a napja; mi pedig ha hallgatunk és várnunk a reggel virradtáig, akkor bűn ér bennünket. Most tehát jertek, menjünk be, hadd jelentsük a király házában.
10Odamentek tehát és szólították a város kapusait és jelentették nekik, mondván: Bementünk Arám táborába és íme, nincs ott senki, még ember hangja sem; hanem a ló befogva és a szamár befogva meg a sátrak ahogy voltak.
11Ekkor kiáltottak a kapusok és jelentették benn a király házában.
12Erre fölkelt a király éjjel és szólt a szolgáihoz: Hadd mondjam meg csak nektek, mit tettek velünk az Arámbeliek. Tudják, hogy éhesek vagyunk, kimentek tehát a táborból, hogy elrejtőzzenek a mezőn, mondván: mikor kimennek a városból, elfogjuk őket elevenen és bemegyünk a városba.
13Erre megszólalt egy a szolgái közül és mondta: Hát vegyenek csak ötöt a megmaradt lovak közül, amelyek benne megmaradtak – ám legyenek, mint Izraél egész sokasága, mely benne megmaradt, ám legyenek mint Izraél egész sokasága, mely odaveszett – hadd küldjük el és lássuk!
14Vettek tehát két Szekeret lovakkal, és utána küldött a király Arám táborának, mondván: Menjetek és lássátok!
15Utánuk mentek a Jordánig és íme az egész út tele volt ruhákkal és fegyverekkel, melyeket eldobtak az Arámbeliek sietségükben. És visszatértek a követek és jelentették a királynak.
16Erre kiment a nép és kifosztották az Arámbeliek táborát; és volt egy mérték lángliszt egy sékelbe és két mérték árpa egy sékelbe, az Örökkévaló igéje szerint.
17A király pedig oda rendelte volt a kapuhoz azt a hadnagyot, akinek kezére támaszkodott, de összetaposta őt a nép a kapuban és meghalt, aszerint, amit szólt az Isten embere, a mit szólt, mikor lement hozzá a király.
18Volt ugyanis, midőn szólt az Isten embere a királyhoz, mondván: két mérték árpa lesz egy sékelbe és egy mérték lángliszt egy sékelbe holnap ilyenkor Sómrón kapujában:
19akkor felelt a hadnagy az Isten emberének és mondta: lám, ha az Örökkévaló ablakrácsokat készít az égben, lesz-e ilyen dolog? – az pedig mondta -: lám, látod majd szemeiddel, de belőle nem eszel!
20És úgy történt vele: összetaposta őt a nép a kapuban, és meghalt.