A zsoltárok könyve 104
1Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
2Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
3Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
4Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
5Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
6Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
7dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
8felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
9Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
10Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
11Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
12Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
13Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
14Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
15és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
16Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
17ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
18A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
19Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
20szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
21Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
22Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
23Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
24Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
25Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
26Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
27Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
28Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
29Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
30Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
31Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
32Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
33Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
34Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
35Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!