A zsoltárok könyve 116
1Szeretem, hogy meghallja az Örökkévaló hangomat, könyörgésemet.
2Azért hajlította felém fülét, s napjaimon át szólítom.
3Körülfogtak engem halálnak kötelei, és alvilágnak szorongásai értek, szorongást és bánatot értem;
4de az Örökkévalónak nevét szólítom: oh Örökkévaló, szabadítsd meg lelkemet!
5Kegyelmes az Örökkévaló és igazságos, s Istenünk irgalmas.
6Megőrzi az együgyüeket az Örökkévaló; megfogytam, de segített nekem.
7Térj vissza, lelkem, nyugalmadra, mert az Örökkévaló jót végzett rajtad!
8Bizony, megmentetted lelkemet a haláltól, szememet a könytől, lábamat a taszitástól.
9Járhatek az Örökkévaló előtt az élők országaiban.
10Én hiszek, midőn így szólok: sanyarogtam én nagyon.
11Mondtam én elhamarkodásomban: az ember mind hazug.
12Mivel viszonozzam az Örökkévalónak mind a jótéteményeit én irántam?
13Segítségnek serlegét emelem s az Örökkévalónak nevét szólítom.
14Fogadásaimat megfizetem az Örökkévalónak, előtte bizony egész népének.
15Drága az Örökkévalónak szemeiben jámborainak a halála.
16Oh Örökkévaló – mert szolgád vagyok, szolgád vagyok, szolgálód fia, megoldottad kötelékeimet.
17Neked áldozom hálának áldozatát, s az Örökkévaló nevét szólítom.
18Fogadásaimat megfizetem az Örökkévalónak, előtte bizony egész népének.
19Az Örökkévaló házának udvaraiban, közepedben, oh Jeruzsálem! Hallelúja!