A zsoltárok könyve 141
1Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, hívtalak, siess felém; figyelj szavamra, mikor hívlak téged!
2Álljon meg előtted imádságom füstölő szer gyanánt, kezeim fölemelése esti áldozat gyanánt!
3Tégy, Örökkévaló, őrizetet szájamnak, vigyázz ajkaim ajtajára.
4Ne hajlítsd szívemet rossz dologra, hogy gazság tetteire vetemedjem jogtalanságot cselekvö férfiakkal, és ne étkezzem csemegéikből.
5Üt engem az igaz – szeretet az fedd engem – fejre való olaj az; ne szabadkozzék fejem, mert egyre van imádságom rosszaságaik ellen
6Szikla oldalára zuhantak bíráik és hallgatták szavaimat, hogy kedvesek.
7Mint mikor fölszaggatják és hasogatják a földet, szétszórattak csontjaink az alvilág szájához.
8Mert hozzád, Örökkévaló, én Uram, fordulnak szemeim, benned kerestem menedéket, ne öntsd ki lelkemet!
9Őrizz meg a tőrtől, melyet nekem vetettek, és a jogtalanság cselekvőinek csapdáitól;
10essenek kiki a hálójába a gonoszok egyaránt, mig én elhaladok!