A zsoltárok könyve 147
1Hallelúja! Mert jó zengeni Istenünknek, mert kellemes, illendő a dicséret.
2Fölépíti Jeruzsálemet az Örökkévaló, Izraél eltaszítottjait egybegyűjti.
3Ő, ki meggyógyítja a megtört szivüeket és bekötözi fájdalmaikat;
4számát olvassa meg a csillagoknak, mindnyájukat néven szólítja.
5Nagy az urunk és sok erejű, értelmének nincsen száma.
6Föntartja az alázatosakat az Örökkévaló, földig alázza le a gonoszokat.
7Énekeljetek az Örökkévalónak hálaszóval, zengjetek Istenünknek hárfával!
8A ki felhőkkel borítja az eget, ki esőt készít a földnek, ki füvet sarjaszt a hegyeken;
9megadja kenyerét a baromnak, a hollófiaknak, a melyek felkiáltanak.
10Nem a lónak erejében telik kivánsága, nem a férfi czombjaiban telik kedve.
11Kedveli az Örökkévaló azokat, kik őt félik, azokat, kik várakoznak kegyelmére.
12Dicsőitsd, Jeruzsálem, az Örökkévalót, dicsérd Istenedet, oh Czión!
13Mert megerősítette kapuid reteszeit, megáldotta gyermekeidet tebenned.
14Ő, ki békét teszen határodul, búzának javával jóllakat téged;
15ki szavát a földre küldi, hamarosan szalad az igéje;
16ki havat ad, akár a gyapju, deret szór, akár a hamu,
17dobja jegét, akár kenyérdarabok, fagya előtt ki állhat meg?
18Küldi igéjét s elolvasztja azokat, fuvatja szelét: folynak a vizek,
19Tudtára adja igéjét Jákóbnak, törvényeit és rendeleteit Izraélnek.
20Nem tett úgy egy nem yetnek sem, és rendeleteit – nem ismerik azokat. Hallelúja!