A zsoltárok könyve 19
1A karmesternek. Zsoltár Dávidtól.
2Az egek elbeszélik Isten dicsőségét, s kezei művét hirdeti a boltozat.
3Nap napnak ömledeztet beszédet, és éjszaka éjszakával közöl tudást.
4Nincs beszéd, nincsenek szavak, nem hallható a hangjuk.
5Az egész földre kiterjedt a rendjük, és a világ szélére az igéik, a napnak sátrat vont rajtuk.
6Az pedig olyan, mint vőlegény, a ki mennyezetéből jön ki, örvend mint hős, hogy megfutja a pályát.
7Az egek széléről van kijövetele, s körfutása azoknak szélein, és nincs mi rejtve van a hevétől.
8Az Örökkévaló tana gáncstalan, felüdíti a lelket; az Örökkévaló bizonysága hűséges, bölcscsé teszi az együgyűt;
9az Örökkévaló rendeletei egyenesek, megörvendeztetik a szívet; az Örökkévaló parancsa fényes, megvilágosítja a szemeket;
10az Örökkévaló félelme tiszta, fennáll örökké; az Örökkévaló ítéletei igazság, jogosak egyaránt.
11Kivánatosbak azok aranynál és sok színaranynál, és édesebbek méznél, s csúrgó színméznél.
12Szolgád is meginteti magát általuk; megőrzésökben nagy jutalom van.
13Tévedéseket ki vehet észre? rejtett dolgoktól tisztává tégy engem!
14Gonosz szándéktól is tartóztasd szolgádat, ne uralkodjék rajtam; akkor gáncstalan leszek és tisztává leszek nagy bűntől.
15Legyenek kedvességre szájam beszédei és szívem gondolata előtted, oh Örökkévaló, sziklám és megváltóm!