A zsoltárok könyve 2
1Miért csődültek a népek, és gondolnak hiábavalót a nemzetek,
2összeállanak a föld királyai, és együtt tanakodnak a fejedelmek az Örökkévaló és az ő fölkentje ellen?
3Szakítsuk szét kötelékeiket, s vessük le magunkról bilincseiket!
4Az égben trónoló nevet, az Úr gúnyolódik rajtuk,
5akkor beszél hozzájuk haragjában és hevében megrettenti őket:
6Hisz én iktattam be királyomat Cziónon, az én szent hegyemen. –
7Hadd adok hírt törvényről! Az Örökkévaló szólt hozzám: fiam vagy, én ma szülőd lettem.
8Kérj tőlem, s majd adok nemzeteket birtokodul s tulajdonodul a földnek végeit;
9majd megtöröd őket vaspálczával, mint a fazekasedényt szétzúzod őket!
10Most tehát királyok, térjetek észre, okuljatok, földnek birái;
11szolgáljátok az Örökkévalót félelemben és ujjongjatok remegés közt.
12Hódoljatok a fiúnak, nehogy haragudjék s elvesznétek az úton; mert kevés híján felgyúl a haragja. Boldogok mind, kik benne keresnek menedéket!