A zsoltárok könyve 30
1Zsoltár. Ének a ház fölavatásakor. Dávidtól.
2Magasztallak, Örökkévaló, hogy kihúztál engem és nem örvendeztetted rajtam ellenségeimet.
3Örökkévaló, én Istenem, fohászkodtam hozzád és te meggyógyítottál.
4Örökkévaló, fölhoztad az alvilágból lelkemet, fölélesztettél a gödörbe szállók közül.
5Zengjetek az Örökkévalónak, ti jámborai, és hálát mondjatok szent nevének.
6Mert pillanatnyi a haragja, életnyi a kegyelme; estve meghál a sírás, s reggelre – újjongás.
7Én pedig mondtam, jólétemben: nem tántorodom meg soha.
8Örökkévaló, kegyelmedben állítottál erős hegyre; elrejtetted arczodat, rémültté lettem.
9Hozzád, Örökkévaló, kiáltok föl, és az Úrhoz könyörgök:
10Mi haszon van véremben, verembe szálltamban? Por magasztal-e téged, hirdeti-e hűségedet?
11Halljad, Örökkévaló, és kegyelmezz nekem; Örökkévaló, légy segítő nekem.
12Fordítottad gyászolásomat körtánczra nekem; feloldoztad zsákomat és felöveztél örömmel.
13Azért hogy zengjen neked a lelkem, s ne hallgasson el: Örökkévaló, én Istenem, örökké magasztallak.