A zsoltárok könyve 41
1A karmesternek. Zsoltár Dávidtól.
2Boldog az, ki ügyet vet a szegényre; bajnak napján megmenti őt. az Örökkévaló.
3Az Örökkévaló megőrzi és élteti őt, úgy hogy boldognak mondják az országban -és ne add át ellenségei dühébe.
4Az Örökkévalö támasztja őt a sínylődés ágyán, egész fekvőkelyét megforgattad betegségében.
5Én azt. mondtam: kegyelmezz nekem, gyógyitsd meg lelkemet, mert vétkeztem ellened!
6Ellenségeim rosszat mondanak rólam: mikor hal meg és vész el a neve?
7És ha ki látogatni jön, hamisat beszél, szíve álnokságot gyűjt magába; kimegy az utczára, elmondja.
8Egyaránt összesúgnak ellenem mind a gyűlölőim; kigondolják ellenem, a mi rossz nekem:
9Pokoli dolog ömlik el rajta, és a hogy lefeküdt, nem fog többé fölkelni!
10Meghitt emberem is, a kiben bíztam, a ki kenyeremet eszi, sarkot emelt reám.
11De te, Örökkévaló, kegyelmezz nekem és engedj fölkelnem, hadd fizessek meg nekik.
12Ez által tudom meg, hogy kedved telik bennem, hogy nem riadoz felettem ellenségem.
13Én pedig – gáncstalanságomban tartasz engem és magad elé állítottál örökre.
14Áldva legyen az Örökkévaló, Izraél Istene, öröktől örökké. Ámen és Ámen.