A zsoltárok könyve 50
1Zsoltár Ászáftól. Isten, az Isten, az Örökkévaló beszélt, hívta a földet, napkeltétől napnyugtáig.
2Cziónból, a tökéletes szépségűböl feltündöklött az Isten –
3jöjjön Istenünk és ne hallgasson – tűz emészt előtte és körülötte viharzik nagyon.
4Szólítja az eget felülről és a földet, hogy itélje népét.
5Gyűjtsétek elém a jámboraimat, kik áldozat mellett kötik meg szövetségemet
6És hirdetik az egek az ő igazságát, hogy Isten itélni készül. Széla.
7Halljad népem, hadd beszéljek, Izraél, hadd intselek téged; Isten, a te Istened vagyok.
8Nem vágóáldozataid miatt dorgállak, hisz égőáldozataid mindég előttem vannak;
9nem fogadok el házadból tulkot, aklaidból bakokat.
10Mert enyém minden vadja az erdőnek, a barmok hegyek ezrein;
11ismerem a hegyek madarát mind, s mi a mezőn sürög, velem van.
12Ha éhezném, nem mondanám neked, mert enyém a világ és teljessége.
13Eszem-e én a bikák husát s a bakok vérét iszom-e?
14Áldozz Istennek hálaáldozatot, és fizesd meg a legfelsőnek fogadásaidat;
15és szólíts engem a szorongatá. s napján, kiragadlak s te majd tisztelsz engem.
16A gonosznak pedig mondja az Isten: Mit reeked elbeszélned törvényeimet, s miért veszed szájadra szövetségemet?
17Holott te gyűlölöd az oktatást s magad mögé dobtad szavaimat.
18Ha tolvajt láttál, czimboráltál vele és házasságtörőkkel van osztályrészed.
19Szájadat neki eresztetted rosszra, s nyelvedet csalárdsághoz tapasztod.
20Ülsz, testvéred ellen beszélsz, anyád fiára mocskot vetsz.
21Ezeket tetted, és hallgattam, azt képzelted, olyan vagyok mint te; hadd dorgállak meg, hadd sorolom föl szemeid előtt.
22Értsétek hát ezt meg, ti Istenfelejtők, nehogy szaggassak s nincs, a ki mentene.
23A ki hálaáldozatot áldoz, tisztel engemet, s a ki az útra ügyel, azzal láttatom Isten üdvösségét!