A zsoltárok könyve 55
1A karmesternek, hárfajátékon. Oktató dal Dávidtól.
2Figyelj, oh Isten, imámra, ne húzódj el könyörgésemtől!
3Figyelmezz rám és hallgass meg engem, erőlködöm panaszomban és nyögök:
4az ellenség szavától, a gonosznak szorítása miatt; mert jogtalanságot zúdítanak reám, és haraggal gyűlölnek engem.
5Szívem reszket én bennem, s halálos ijedelmek estek reám;
6félelem és remegés jön belém, s elborít a borzadály.
7Mondtam: Vajha szárnyam volna, mint a galambnak, repülnék és megpihennék;
8íme, messze elbujdosnék, megszállnék a pusztában! Széla.
9Oda sietnék, a hol menedékem van rohanó szél elől, vikar elől.
10Rontsd meg, Uram, oszlasd meg nyelvüket, mert erőszakot és viszályt láttam a városban:
11Nappal és éjjel körüljárják azt falain; jogtalanság és baj van ő benne.
12Veszedelem van ő benne s nem mozdul el piaczáról elnyomás és csalárdság.
13Mert nem ellenség gyaláz engem, azt elviselném, nem gyűlölőm fenhéjázott ellenem, ő előle elrejtőzném;
14hanem te magamféle ember, társam és meghittem,
15a kivel együtt édesen tanakodtunk, Isten házába jártunk a sokadalom közt.
16Rontson rájuk a lialál, szálljanak le az alvilágba elevenen; mert gonoszságok vannak lakukban, belsejükben.
17Én az Istenhez kiáltok fel, és az Örökkévaló megsegít engem.
18Este és reggel és délben panaszkodom és nyögök, és ő hallotta szavamat;
19kiváltotta békében lelkemet, az ellenem viselt harczból, mert sokan voltak ellenem.
20Meghallja Isten és lealázza őket, az ősidőben trónoló — Szelá – kik számára nincsen változás és nem félték Istent.
21Kinyújtotta kezeit meghittjeire, megszentségtelenítette szövetségét.
22Simább a vajnál szája, de harc a szíve; lágyabbak szavai az olajnál, de azok kirántott kardok.
23Vesd az Örökkévalóra terhedet, ő majd eltart téged; nem engedi soha tántorogni az igazat!
24Te pedig, Isten, leszállítod őket a verem gödrébe; vérontás és csalárdság emberei napjaik felét sem érik el, de én bízom benned.