A zsoltárok könyve 57
1A karmesternek. Ne ronts szerint. Dávidtól dal. Midőn Sául elől a barlangba szökött.
2Kegyelmezz nekem, Isten, kegyelmezz nekem, mert benned menedéket keresett a lelkem, és szárnyaid árnyékába menekülök, míg el nem vonul a veszedelem.
3Felkiáltok Istenhez, a legfelsőhöz, Istenhez, ki végez felőlem.
4Lenyúl az égből és megsegít – káromolt a reám lihegő, Széla – küldi Isten az ő szeretetét és igazságát.
5Lelkem oroszlánok közt van, feküdnöm kell lángolók közt; emberfiak ők, kiknek fogai dárda és nyilak, és nyelvök éles kard.
6Emelkedjél az egek fölé, Isten, az egész föld fölé dicsőségeddel!
7Hálót készítottek lábaimnak, legörnyesztették lelkemet; vermet ástak előttem beléje estek. Széla.
8Szilárd a szívem, oh Isten, szilárd a szívem, hadd énekelek, hadd zengek!
9Ébredj, méltóságom; ébredj lant és hárfa! Hadd ébresztem a hajnalt!
10Magasztallak téged népek közt, Uram, zengek neked a nemzetek közt.
11Mert nagy az egekig szereteted és a felhőkig igazságod.
12Emelkedjél az egek fölé, oh Isten; az egész föld fölé dicsőségeddel.