A zsoltárok könyve 73
1Zsoltár Ászáftól. Bizony, jóságos Izraélhez az Isten, a tisztult szívűekhez.
2Én pedig, kevés híja elhajlottak lábaim, semmi híja megcsúsztak lépteim.
3Mert megirígyeltem a, kevélykedőket, midőn a gonoszok jólétét láttam.
4Mert nincsenek kínjaik halálukig, hízott az erejük.
5Halandónak szenvedésében nincsenek benne s emberekkel együtt nem sújtatnak.
6Azért nyakukat díszíti gőgösség, ruhaként borítja őket erőszak.
7Kidülledt kövérségtől szemük, túlcsapongtak szívük képzelődései.
8Csúfolódnak és gonoszúl fosztogatásról beszélnek, szinte a magasból beszélnek:
9az egekbe helyezték szájukat, de nyelvük a földön jár.
10Azért erre felé tér az ő népe, s tele szürcsölik magukat vízzel;
11és mondják: Miként tudhatja Isten, s van-e tudás a legfelsőbben?
12Íme, gonoszok ezek és mint örökkön gondtalanok gyarapítottak vagyont.
13Bizony, hiába tisztítottam szivemet és mostam ártatlanságban kezeimet;
14de sújtva vagyok egész nap s reggelenként itt a fenyítésem.
15Ha mondanám, hadd beszélek olykép, íme gyermekeid nemzedékét elárulnám.
16Gondolkodtam is, hogy megtudjam ezt, gyötrődés volt az szemeimben
17míg be nem mentem Isten szentélyébe, s figyelhettem az ő végükre.
18Bizony, sikamlós térre helyezted őket, ledöntöd őket romokká.
19Miként lettek pusztulássá egy pillanat alatt; eltüntek, végük lett a rémülettől.
20Mint álmot ébredés után, Uram, fölserkenvén képüket megveted.
21Midőn elkeseredett szívem és töprenkedtem veséimben:
22oktalan voltam és tudásom nem volt, akár a barom voltam veled szemben.
23De én mindig veled vagyok, megragadod jobb kezemet;
24tanácsoddal vezetsz engem, és aztán dicsőséggel magadhoz veszel engem.
25Kim van nekem az egekben? S melletted mit sem kivánok a földön.
26Elfogyott bár húsom és szivem – szívem sziklája és osztályrészem az Isten örökké.
27Mert íme a tőled eltávolodók elvesznek, megsemmisítesz mindenkit, ki elparáználkodik tőled.
28Én pedig – Isten közelsége jó nekem; az Úrba, az Örökkévalóba helyeztem bizalmamat, hogy elbeszéljem mind a te műveidet.