A zsoltárok könyve 77
1a karmesternek. Jedútún számára. Ászáftól. Zsoltár.
2Hangommal az Istenhez hadd kiáltok, hangommal az Istenhez, és ő figyel reám.
3Szorultságom napján az Urat kerestem; kezem éjjel kinyújtva van s nem dermed meg, vonakodott lelkem megvigasztalódni.
4Istenre ha emlékezem, sóhajtanom kell; ha gondolkodom, elborul lelkem. Széla.
5Tartod szemem őrzőit, nyugtalankodom s nem beszélhetek.
6Elgondolom a hajdankor napjait, az ősidőknek éveit.
7Ha emlékezem éjjel hárfajátékomra, gondolkodnom kell szívemben és fürkész lelkem:
8Örökre elvet-e az Úr és nem fog már többé kedvelni?
9Megszünt-e kegyelme mindenkorra, elfogyott-e az igéret nemzedékre meg nemzedékre?
10Elfelejtett-e könyörülni Isten, avagy haragban elzárta-e irgalmát? Széla.
11Azt mondtam: az a szenvedésem, hogy megváltozott a legfelsőnek jobbja.
12Emlékezem Jáh cselekedeteire, midőn emlékezem hajdankori csodádról;
13elmélkedem minden tettedről és cselekményeiden elgondolkodom.
14Isten, szentségben van az utad; ki oly nagy isten, mint az Isten?
15Te vagy az Isten, ki csodát mível, tudattad a népek közt erődet.
16Megváltottad karoddal népedet, Jákób és József fiait. Széla.
17Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak a vizek, megremegtek, meg is reszkettek a mélységek.
18Vizet ömlesztettek a felhők, dörejt hallattak a fellegek, nyilaid is szerte jártak;
19hallik dörgésed a forgatagban, megvilágították villámok a világot, megreszketett és megrendült a föld.
20Tengeren át volt utad és ösvényed nagy vizeken, és nyomdokaid nem voltak fölismerhetők. Vezetted népedet, mint juhokat, Mózes és Áron által.