A zsoltárok könyve 88
1Ének, zsoltár. Kórach fiaitól. A karmesternek, Máchalát szerint, éneklésre. Oktató dal az ezráchi Hémántól.
2Örökkévaló, segítségem Istene, nappal kiáltok, meg éjjel teelőtted;
3jusson eléd imádságom, hajlítsd füledet fohászkodásomra.
4Mert jóllakott lelkem bajokkal és életem az alvilághoz ért.
5Azokhoz számíttattam, kik a gödörbe szállnak, olyan lettem mint erő nélkül levő férfi
6a holtak között, odavetve, miként megölöttek, sírban fekvők, kikről nem emlékezel többé, hisz ők elszakíttattak kezedtől.
7Helyeztél engem a legal só gödörbe, sötétségbe, mélységbe.
8Haragod reám eresztette súlyát, és mind a hullámaiddal sújtottál. Széla.
9Eltávolítottad ismerőseimet tőlem, utálattá tettél engem nekik, elzárva vagyok, nem juthatok ki.
10Szemem elepedt a nyomortól, hívtalak téged, Örökkévaló, mindennap, kiterjesztettem hozzád kezeimet.
11A holtaknak teszel-e csodát, avagy árnyak kelnek-e föl, magasztalnak-e téged? Széla.
12Elbeszélik-e a sírban szeretetedet, hűségedet az enyészetben?
13Ismerik-e a sötétségben csodádat, és igazságodat a feledés országában?
14Én pedig hozzád, oh Örökkévaló, fohászkodtam és reggel elédbe jut imádságom.
15Miért, oh Örökkévaló, veted el lelkemet, rejted el arczodat előlem?
16Szegény vagyok én és sínylődő ifjuságtól fogva, viselem ijedelmeidet, oda vagyok.
17Elvonulnak fölöttem föllobbanásaid, rettentéseid megsemmisítettek engem.
18Körülvettek mint a víz egész nap, közrefogtak engem egyaránt.
19Eltávolítottál tőlem barátot és társat, ismerőseim – csupa sötétség.