A zsoltárok könyve 92
1Zsoltár. Ének a szombat napjára.
2Jó hálát mondani az Örökkévalónak és zengeni a te nevedet, Legfelső,
3hirdetni reggel a te szeretetedet és hűségedet az éjszakákon:
4a tizhúron és a lanton, zeneszóval a hárfán.
5Mert megörvendeztettél, oh Örökkévaló, cselekvéseddel, kezeid művein ujjongok.
6Mi nagyok a te műveid, Örökkévaló, nagyon mélységesek a gondolataid!
7Oktalan ember nem tudja, és balga nem érti ezt:
8mikor virúlnak a gonoszok, mint a fű, és virágoznak mind a jogtalanságot cselekvők – hogy megsemmisüljenek mindenkorra.
9Te pedig örökké a magasban vagy, oh Örökkévaló!
10Mert íme ellenségeid, oh Örökkévaló, mert íme ellenségeid elvesznek, elszélednek mind a jogtalanságot cselekvők.
11De magassá tetted mint a rémét szarvamat, kenve vagyok friss olajjal.
12Nézdegéli szemem a meglesőimet; az ellenem támadókat, a gonosztevőket elhallgatják füleim.
13Az igaz mint a pálmafa virúl, mint czédrus a Libánonban nagyra nő;
14elültetve az Örökkévaló házában, Istenünk udvaraiban virítanak.
15Még gyümölcsöt teremnek a vénségben, üdék és zöldelők lesznek;
16hogy hirdessék, hogy egyenes az Örökkévaló, sziklám, és nincs benne jogtalanság.