2 Sámuel első és második könyve 18
1Minekutána pedig elvégezte a Saullal való beszélgetést, a Jonathán lelke egybeforrt a Dávid lelkével, és Jonathán úgy szerette õt, mint a saját lelkét.
2És Saul magához vevé õt azon a napon, és nem engedé, hogy visszatérjen atyja házához.
3És szövetséget kötének Jonathán és Dávid [egymással,] mivel úgy szerette õt, mint a saját lelkét.
4És Jonathán leveté felsõ ruháját, a mely rajta volt, és Dávidnak adta, sõt hadi öltözetét is, saját kardját, kézívét és övét.
5És elméne Dávid mindenüvé, a hová Saul küldé, és magát eszesen viseli vala. És Saul a harczosok fölé tevé õt, és kedves lõn az egész nép elõtt, és a Saul szolgái elõtt is.
6És a mint [hazafelé] jövének, mikor Dávid visszatért, miután a Filiszteusokat leverte, kimentek az asszonyok Saul király elé Izráelnek minden városaiból, hogy énekeljenek és körben tánczoljanak, dobokkal, vígassággal és tomborákkal.
7És énekelni kezdének az asszonyok, kik vígadozának és mondának: Megverte Saul az õ ezerét és Dávid is az õ tízezerét.
8Saul pedig igen megharaguvék, és gonosznak tetszék az õ szemei elõtt ez a beszéd, és monda: Dávidnak tízezeret tulajdonítanak és nékem tulajdonítják az ezeret, így hát már csak a királyság [hiányzik] néki.
9Saul azért attól a naptól kezdve rossz szemmel néz vala Dávidra, sõt azután is.
10Másnap pedig megszállta Sault az Istentõl [küldött] gonosz lélek, és prófétálni kezde a maga házában; Dávid pedig hárfázott kezével, mint naponként [szokta,] és a dárda Saul kezében vala.
11És elhajítá Saul a dárdát, azt gondolván: Dávidot a falhoz szegezem; de Dávid két ízben is félrehajolt elõle.
12És félni kezde Saul Dávidtól, mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozék.
13És Saul elbocsátá õt magától és ezredesévé tevé; és kimegy vala és bejõ vala a nép elõtt.
14És Dávid minden útjában magát eszesen viseli vala, mert az Úr vele volt.
15Mikor pedig látta Saul, hogy õ igen eszesen viseli magát, félni kezde tõle.
16De az egész Izráel és Júda szereté Dávidot, mert õ elõttük méne ki és jöve be.
17És monda Saul Dávidnak: Ímé idõsebbik leányomat, Mérábot néked adom feleségül, csak légy az én vitéz fiam, és harczold az Úrnak harczait; mert [azt] gondolá Saul: Ne az én kezem által vesszen el, hanem a Filiszteusok keze által.
18Dávid pedig monda Saulnak: Kicsoda vagyok én, és micsoda az én életem, és atyámnak családja Izráelben, hogy a királynak veje legyek?
19De történt abban az idõben, mikor Mérábot, a Saul leányát Dávidnak kellett volna adni, hogy a Meholáthból való Hadrielnek adták õt feleségül.
20Mikál, a Saul leánya azonban megszereté Dávidot, és mikor ezt megmondák Saulnak, tetszék néki a dolog.
21És monda Saul: Néki adom õt, hogy õ legyen veszedelmére és a Filiszteusok keze legyen ellene. Monda azért Saul Dávidnak másodízben: Légy [tehát] most az én võm.
22És megparancsolá Saul az õ szolgáinak: Beszéljetek Dáviddal titokban, mondván: Ímé a király jóindulattal van irántad, és szolgái is mind szeretnek téged, légy azért veje a királynak.
23És elmondák a szolgák Dávid elõtt e beszédeket. Dávid pedig monda: Olyan kicsiny dolog elõttetek, hogy a király vejévé legyen [valaki,] holott én szegény és megvetett ember vagyok?
24És megmondák Saulnak az õ szolgái, mondván: Ezt meg ezt mondta Dávid.
25Saul pedig monda: Mondjátok meg Dávidnak: Nem kiván a király [más] jegyajándékot, hanem csak száz Filiszteus elõbõrét, hogy bosszút állj a király ellenségein; mert Saul a Filiszteusok keze által akará Dávidot elpusztítani.
26Megmondák azért az õ szolgái Dávidnak e beszédeket; és tetszék ez a dolog Dávidnak, hogy a király veje legyen. A [kitûzött] napok még el sem telének,
27Mikor Dávid felkelt, és elment embereivel együtt, és levágott a Filiszteusok közül kétszáz férfit; és elhozá Dávid elõbõreiket, és mind beadta azokat a királynak, hogy a királynak veje lehessen. És néki adá Saul az õ leányát, Mikált, feleségül.
28Mikor pedig Saul látta és megtudta, hogy az Úr Dáviddal van, és Mikál, a Saul leánya szereti õt:
29Akkor Saul még inkább félni kezde Dávidtól. És Saul ellensége lõn Dávidnak teljes életében.
30A Filiszteusok vezérei pedig [gyakran] betörnek vala, de valahányszor betörének, Dávid Saul minden szolgáinál eszesebben viselé magát; azért felette híressé lõn az õ neve.