Nehémiás könyve 5
1Lõn pedig nagy kiáltása a népnek és feleségeiknek az õ atyjokfiai, a zsidók ellen.
2Valának, a kik ezt mondják vala: Fiainkkal és leányainkkal együtt sokadmagunkkal vagyunk, nékünk gabona kell, hogy együnk és éljünk.
3És valának, a kik ezt mondják vala: Mind mezeinket, mind szõlõinket, mind házainkat zálogba kell adogatnunk, nékünk gabona kell, mert éhezünk.
4Viszontag valának, a kik ezt mondják vala: Kölcsön vettünk pénzt a király adójáért a mi mezeinkre és szõlõinkre;
5És ímé, bár a mi testünk épen olyan, mint a mi atyánkfiainak testök, s a mi fiaink olyanok, mint az õ fiaik, mi nékünk mégis rabság alá kell adnunk fiainkat és leányainkat, sõt vannak már rabszolga leányaink is, és nincs erõnk arra, [hogy õket megválthatnók,] hisz mezeink és szõlõink másokéi már!
6Felette nagy haragra gerjedtem azért, mikor kiáltásukat s e dolgokat hallottam;
7És magamba [szállva,] gondolkodtam errõl, és megfeddém az elõljárókat és fõembereket, ezt mondván nékik: Ti a ti atyátokfiaival szemben uzsoráskodtok! És szerzék õ ellenök nagy gyûlést;
8És mondám nékik: Mi megváltottuk a mi atyánkfiait, a zsidókat, a kik a pogányoknak eladattak vala, a mi tehetségünk szerint; és ti is meg akarjátok venni a ti atyátokfiait, s õk nékünk adják el magokat?! És hallgatának és nem tudának felelni semmit.
9És mondék: Nem jó dolog ez, a mit ti cselekesztek. Hát nem fogtok a mi Istenünk félelmében járni, hogy [valahára] ne gyalázzanak [már] minket a pogányok, a mi ellenségeink?
10Hiszen én, atyámfiai és legényeim is pénzt és gabonát kölcsönöztünk nékik; engedjük el, kérlek, e tartozást!
11Adjátok vissza, kérlek, nékik még ma az õ mezeiket, szõlõiket, olajkerteiket és házaikat; ennekfelette, a kölcsönadott pénznek, gabonának, bornak és olajnak századát [engedjétek el.]
12És felelének: Visszaadjuk és tõlök nem veszünk semmit; úgy cselekszünk, a mint te mondod. Ekkor egybehívám a papokat és megeskettetém õket, hogy e beszéd szerint fognak cselekedni.
13Ruhámat is megrázám és mondék: Épen így rázzon ki az Isten minden embert az õ házából és vagyonából, és épen így legyen kirázatott és üres, valaki meg nem teljesíti e beszédet. És monda az egész gyülekezet: Ámen. És dícsérék az Urat, és e beszéd szerint cselekedett a nép.
14Sõt azon naptól fogva, melyen Júdának földére helytartójukul rendeltettem, Artaxerxes királynak huszadik esztendejétõl fogva harminczkettedik esztendejéig, azaz tizenkét esztendeig, sem én, sem az én atyámfiai a helytartónak járó kenyeret nem evénk.
15Holott az elõbbi helytartók, a kik én elõttem valának, terhelék a népet és vevének tõlök kenyérért és borért negyven ezüst sikluson felül; sõt még legényeik is zsarnokoskodának a népen. De én nem cselekedém így az Isten félelme miatt.
16Sõt még e kõfalon is dolgoztam; mezõt sem szereztünk; s minden én legényeim egybegyûltenek ott a munkára.
17Annakfelette a zsidók, továbbá a másfélszáz fõember és a kik jõnek vala mi hozzánk a körültünk lakó pogányok közül, az én asztalomnál [esznek] [vala.]
18A mit minden napra készítenek vala: egy ökröt, hat kövér juhot, és madarakat is készítének nékem, minden tíz napra vala mindenféle bor bõségesen; és mindemellett sem kivántam be a helytartó kenyerét, mert nehéz vala a szolgálat ezen a népen.
19Emlékezzél meg rólam, én Istenem, javamra, mindarról, a mit én e néppel cselekedtem!