Mózes első könyve 39
1József pedig levitetett Egyiptomba és megvette Potifár, Fáraó udvari tisztje, a testőrök főnöke, egy egyiptomi férfi, az ismaelitáktól, akik levitték őt oda.
2És az Örökkévaló volt Józseffel és szerencsés ember lett; és volt urának, az egyiptomiak házában.
3Midőn látta az ura, hogy az Örökkévaló van és hogy mindent amit tesz, az Örökkévaló sikeressé tesz kezében,
4akkor József kegyet talált a szemeiben és szolgálta őt; az pedig háza felé rendelte és mindent, amije volt, kezébe adott.
5És volt, amióta őt rendelte a háza fölé és minden fölé, amije volt, megáldotta az Örökkévaló az egyiptominak a házát József miatt; és az Örökkávaló áldása volt mindenen, amije volt a házban és a mezőn.
6És hagyott mindent, amije volt, József kezében és nem tudott mellette semmiről, csakis a kenyérről, melyet evett; József pedig szép termetű és szép ábrázatú volt.
7És történt e dolgok után, rávetette urának felesége a szemeit Józsefre és mondta: Hálj velem.
8De ő vonakodott és mondta ura feleségének: Íme, az én uram nem tud mellettem semmiről, mi van a házban és mindent, amije van, kezembe adott.
9Nincs nagyobb nálamnál a házban és nem vont meg tőlem semmit, csak téged, mivelhogy te a felesége vagy; hogy tenném hát meg ezt a nagy gonoszságot és vétkezném Isten ellen?
10És volt, midőn beszélt Józseffel nap nap után, ő nem hallgatott rá, hogy vele háljon, hogy vele legyen.
11És történt egy napon, midőn bement a házba, hogy végezze munkáját és nem volt senki a ház emberei közül ott a házban,
12akkor megragadta őt (a nő) ruhájánál fogva, mondván: Hálj velem; de ő otthagyta ruháját a kezében, elmenekült és kiment az utcára.
13És volt, midőn látta, hogy otthagyta ruháját a kezében és kimenekült az utcára,
14akkor hívta házának embereit és szólt hozzájuk, mondván: Lássátok, hozott nekünk egy héber embert, hogy csúfot űzzön belőlünk: bejött hozzám, hogy velem háljon, de én hangosan kiabáltam;
15és volt, midőn hallotta, hogy fölemelem hangomat és kiáltok, akkor itt hagyta ruháját nálam, elmenekült és kiment az utcára.
16És eltette ruháját magánál, míg jött az ura az ő házába.
17És szólt hozzá a szavak szerint, mondván: Bejött hozzám a héber szolga, akit hoztál nekünk, hogy csúfot űzzön belőlem.
18És volt, midőn fölemeltem hangomat és kiáltottam, akkor itt hagyta ruháját nálam és elmenekült az utcára.
19És volt, midőn hallotta az ő ura feleségének szavait, melyekkel szólt hozzá, mondván: Ilyen dolgokat tett velem a te szolgád, akkor föllobbant a haragja.
20Vette tehát József ura őt és a fogházba vetette, arra a helyre, ahol a király foglyai fogva voltak; és ott volt a fogházban.
21De az Örökkévaló volt Józseffel, feléje fordította a kegyelmet és kegyet adott neki a fogház főnöke szemeiben.
22És átadta a fogház főnöke József kezébe mind a foglyokat, akik a fogházban voltak és mindent, amit ott végeztek, ő végzett.
23A fogház főnöke nem nézett semmi után, ami (József) kezében volt, minthogy az Örökkévaló vele volt, és amit ő végzett, az Örökkévaló sikeressé tette.