Habakkuk könyve 2
1Őrhelyemen hadd álljak és megálljak a sánczon: és kitekintek, hogy lássam mit beszél velem és mi választ nyerek szemrehányásomra.
2És felelt nekem az Örökkévaló és mondta: Írd föl a látomást, és pedig világosan táblákra, azért hogy végig fusson rajta, a ki olvassa.
3Mert még csak időre szól a látomás és a vég felé siet és nem hazudik; ha késedelmezik, várj reá, mert jőni, jőni fog, nem késik el.
4Íme felfuvalkodott, nem volt egyenes ő benne a lelke; de az igaz hűsége által él.
5Hát még midőn a bor hűtelen, a fennhéjázó férfi nem tud nyugodni, a ki kitágította mint az alvilág a lelkét, s ő maga olyan, mint a halál és nem lakik jól; egybeszedte magának mind a nemzeteket, s egybe gyűjtötte magának mind a népeket.
6Nemde ezek mindannyian ő róla példázatot hangoztatnak, ékes beszédet, rejtvényeket ő reá; mondják ugyanis Oh az, ki abból gyarapít, mi nem az övé – meddig még? – és megterheli magát sarczczal.
7Nemde hirtelen támadnak kínzóid és ébrednek zaklatóid, hogy prédául légy nekik!
8Mert te kifosztottál sok nemzetet, kifosztanak majd téged mind a megmaradt népek, emberek elontott vére miatt; meg az erőszak miatt, országon, városon és mind a benne lakókon.
9Oh a ki nyerészkedik gonosz nyerészkedéssel a háza számára, hogy a magasban rakja meg fészkét, hogy megmeneküljön a veszedelem markából.
10Szégyent tanácsoltál házadnak, kivágván sok népet, vétkeztél tenmagad ellen.
11Mert kő a falból fog kiáltani és lécz a fa gerendázatból felel majd neki.
12Oh a ki várost épít vérontással és várat megszilárdít jogtalansággal.
13Nemde, íme, az Örökkévalótól, a seregek Urától van! Fáradnak tehát népek tűzért és nemzetek a semmiért bágyadnak el.
14Mert megtelik majd a föld az Örökkévaló dicsőségének megismerésével, mint vizekkel, melyek a tengert borítják.
15Oh aki megitatja felebarátját, ki hozzáöntöd mérgedet, meg is részegítve őt, azért hogy oda tekints meztelenségükre.
16Jóllaktál gyalázattal inkább mint dicsőséggel; igyál te is, és meztelenedjél meg, kerüljön át te hozzád az Örökkévaló jobbjának serlege: csúfos gyalázat a te dicsőségedre!
17Mert elborít téged a Libánonon tett erőszak és a vadakon elkövetett pusztítás, mely rettenti őket, emberek elontott vére miatt, meg az erőszak miatt országon, városon és mind a benne lakókon.
18Mit használt a faragott kép, hogy faragta az alakítója, az öntött kép s a hazugságot tanító, hogy bízott az alakító az ő alkotásában, készítvén néma bálványokat?
19Oh s ki a fának mondja: ébredj – serkenj föl! a merev kőnek! Az tanítson? Íme foglalva van aranyba, ezüstbe és semmi szellem nincsen benne.
20De az Örökkévaló az ő szent templomában – csitt előtte az egész föld!