Jónás könyve 4
1És rosszul esett Jónának, nagyon rosszul, és bosszantotta őt.
2És imádkozott az Örökkévalóhoz és mondta: Oh Örökkévaló, nemde ez volt a szavam, ameddig a földemen voltam! Azért elejét vettem megszökve Tarsísba; mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, hosszantűrő és bőséges a szeretetben, s aki meggondolja a veszedelmet.
3Most tehát Örökkévaló, vedd el, kérlek, tőlem lelkemet, mert jobb a halálom mint az életem!
4Mondta az Örökkévaló: Hát méltán bosszant-e az téged?
5Erre kiment Jóna a városból és letelepedett a várostól keletre és készített ott magának kunyhót, és leült alatta árnyékban, míg meg nem látja, mi lesz a várossal?
6És rendelt az Örökkévaló az Isten egy kíkájónt, az felnőtt Jóna fölébe, hogy árnyék legyen a feje felett, hogy megmentse őt az ő bajától; és örült Jóna a kíkájón fölött nagy örömmel.
7De az Isten rendelt egy férget, midőn fölkelt a hajnal másnapira, az megverte a kíkájónt, hogy elszáradt.
8És volt, a mint kisütött a nap, rendelt Isten tikkasztó keleti szelet és megverte a nap Jónát a fején és ájuldozott, és halálra kívánta a lelkét és mondta Jobb a halálom, mint az életem!
9Ekkor szólt az Isten Jónához: Hát méltán bosszant-e téged a kíkájón dolga? Mondta: Méltán bosszant engem mind halálig.
10És mondta az Örökkévaló: Te sajnálod a Kíkájónt, a mellyel nem bajlódtál, s melyet föl nem neveltél, a mely egy éj alatt lett és egy éj alatt elveszett.
11És én ne sajnáljam Ninivét, a nagyvárost, a melyben tizenkétszer tízezer embernél több van, a ki nem tud különbséget jobbja és balja között, meg sok barom!