The Bible Software
Józsué könyve · Az Izraelita-Magyar Irodalmi Társaság (IMIT) Bibliája (zsidó)

Józsué könyve 8

1És szólt az Örökkévaló Józsuához: Ne félj s ne rettegj; vedd magaddal az egész hadnépet, kelj föl, vonulj Áj felé. Lásd, kezedbe adtam Áj királyát meg népét s városát és országát.

2Tégy Ájjal és királyával, amint tettél Jerichóval és királyával; csak zsákmányát és marháját vegyétek prédául magatoknak. Helyezz el lescsapatot a város ellen annak mögötte.

3És fölkelt Józsua meg az összes hadnép, hogy vonuljon Áj ellen, és kiválasztott Józsua harmincezer embert, derék vitézeket, s elküldötte őket éjjel.

4S megparancsolta nekik, mondván: Lássátok, ti lesben álltok a város ellen, a város mögött, ne távozzatok nagyon a várostól; és legyetek mindnyájan készen.

5Magam pedig s az egész nép, mely velem van, közeledni fogunk a városhoz; és lészen, midőn kijönnek elénk, mint első ízben, akkor megfutamodunk előttük;

6majd kijönnek utánunk, míg el nem szakasztottuk őket a várostól – mert azt fogják mondani, megfutamodnak előttünk, mint első ízben – s mi megfutamodunk előttük.

7Ti pedig majd fölkeltek a lesből és elfoglaljátok a várost, s kezetekbe adja az Örökkévaló, a ti Istentek.

8És lészen, amint beveszitek a várost, gyújtsátok föl a várost tűzben, az Örökkévaló igéje szerint cselekedjetek; lássátok, megparancsoltam nektek.

9Elküldte őket Józsua, és elmentek a leshelyre, és maradtak Bét-Él és Áj között, Ájtól nyugatra. S meghált Józsua azon éjjel a nép közepében.

10Józsua fölkelt kora reggel és megszámlálta a népet; s fölment ő meg Izraél vénei a nép élén Áj felé.

11S az egész hadnép, mely vele volt, fölment, és közeledve oda értek a várossal szemben; és táboroztak Ájtól északra – a völgy pedig közte és Áj közt.

12Vett mintegy ötezer embert és elhelyezte őket lescsapatnak Bét-Él és Áj között, Ájtól nyugatra.

13S elhelyezték a népet, az egész tábort, mely a várostól északra volt, meg végcsapatát a várostól nyugotra. És ment Józsua azon éjjel a völgy közepébe.

14S volt, midőn ezt látta Áj királya, siettek, korán fölkeltek és kivonultak a város emberei Izraél elébe a harcra – ő és egész népe – a kijelölt helyre a síkság előtt; de ő nem tudta, hogy lescsapat van ellene a város mögött.

15S megverették magukat Józsua meg egész Izraél előttük és megfutamodtak a puszta felé.

16Erre összegyűlt az egész nép, mely Ájban volt, hogy üldözze őket; üldözték Józsuát és elszakadtak a várostól.

17S nem maradt vissza senki Ájban és Bét-Élben, ki nem vonult volna ki Izraél után; nyitva hagyták a várost és üldözték Izraélt.

18Ekkor szólt az Örökkévaló Józsuához: Nyújtsd ki a kezedben levő lándzsát Áj felé, mert kezedbe adom. És kinyújtotta Józsua a kezében levő lándzsát a város felé.

19A lescsapat hamar fölkelt helyéből, s futottak, amint kinyújtotta a kezét s bementek a városba és elfoglalták; siettek és fölgyújtották a várost tűzben.

20Akkor megfordultak Áj emberei hátra felé s látták, íme fölszáll a város füstje ég felé, és nem volt bennük erő, hogy megfutamodjanak, se ide, se oda; a nép pedig, mely a pusztának futott volt, visszafordult az üldöző ellen.

21Józsua ugyanis és az egész Izraél látták, hogy elfoglalta a lescsapat a várost és hogy fölszállt a város füstje, visszatértek tehát és megverték Áj embereit.

22Amazok kijöttek volt eléjükbe a városból s így közepébe kerültek Izraélnek – ezek innen, azok onnan; megverték őket, úgy, hogy nem hagytak közülök sem maradót, sem menekvőt.

23Áj királyát pedig élve fogták el és odavezették Józsuához.

24És volt, midőn Izraél végzett azzal, hogy megölje Ájnak mind a lakóit, a mezőn, a pusztában, a melyben őket üldözték, és elestek valamennyien a kard élével, míg végük lett – akkor visszatért egész Izraél Ájba és megverték azt a kard élével.

25Voltak pedig mind az aznap elesettek, férfitól nőig, tizenkétezren – Ájnak emberei mind.

26Józsua pedig nem húzta vissza kezét, melyet kinyújtott a lándzsával, míg el nem pusztította Áj minden lakóit.

27Csupán a barmot és ama városnak zsákmányát vette prédául magának Izraél, az Örökkévaló igéje szerint, melyet parancsolt Józsuának.

28És elégette Józsua Ájt és tette örök rommá, pusztasággá, mind e mai napig.

29Áj királyát pedig felakasztatta a fára estidejéig; s naplementekor parancsolta Józsua s levették hulláját a fáról, és dobták a város kapujának bejárata elé és fölhánytak rája nagy kőhalmazt, mind e mai napig.

30Akkor épített Józsua oltárt az Örökkévalónak, Izraél Istenének, Ébál hegyén.

31Miként megparancsolta Mózes, az Örökkévaló szolgája Izraél fiainak, amint írva van Mózes tanának könyvében: oltárt, ép kövekből, melyekre nem emeltek vasat – és hoztak rajta égőáldozatokat az Örökkévalónak és vágtak békeáldozatokat.

32És ráírta ott a kövekre Mózes tanának másolatát, amelyet irt Izraél fiai elé.

33Egész Izraél pedig, vénei, felügyelői és bírái álltak innen is, onnan is a ládánál, szemben a levita papokkal az Örökkévaló ládájának vivőivel, mind jövevény, mind honos: egyik fele a Gerizzím hegy irányában, másik fele az Ébál hegy irányában – amint megparancsolta Mózes, az Örökkévaló szolgája, hogy először áldják meg a népet, Izraélt.

34Aztán fölolvasta mind a tan igéit: az áldást és az átkot, egészen amint írva van a tan könyvében;

35nem volt ige mindabból, amit parancsolt Mózes, melyet Józsua föl nem olvasott volna Izraél egész gyülekezete, meg az asszonyok és a gyermekek, meg a köztük járó jövevény előtt.

← Józsué könyve 7Read In The App, Free →Józsué könyve 9 →

Study Józsué könyve 8

KJVMatthew HenryJamieson-Fausset-BrownAdam ClarkeJohn WesleyJohn CalvinKeil and DelitzschScofieldFamily Bible NotesGeneva Bible Notes (1599)Reina-Valera (Español)Bíblia Portuguesa MundialLuther Bibel (Deutsch)Bible Louis Segond (Français)

All Chapters

123456789101112131415161718192021222324