The Bible Software
2 Sámuel első és második könyve · Az Izraelita-Magyar Irodalmi Társaság (IMIT) Bibliája (zsidó)

2 Sámuel első és második könyve 13

1Egyéves volt Sául uralmában – két évig uralkodott Izrael fölött –

2akkor kiválasztott magának Sául háromezret Izraelből, és voltak Sáulnál kétezren Mikhmásban és Bét-Él hegyén, és ezren voltak Jónátánnál a Benjáminbeli Gibeában; a többi népet pedig elbocsátotta, kit-kit sátraihoz.

3És megverte Jónátán a filiszteusok őrsét, mely Gébában volt, és meghallották a filiszteusok; Sául pedig megfúvatta a harsonát az egész országban, mondván: Hadd hallják a héberek!

4Egész Izrael pedig hallotta, hogy mondták: megverte Sául a filiszteusok őrsét, meg rossz hírbe is keveredett Izrael a filiszteusoknál; ekkor összegyűlt a nép Sául után Gilgálba.

5És a filiszteusok gyülekeztek, hogy harcoljanak Izraellel: harmincezer szekér és hatezer lovas meg népség annyi mint a fövény, mely a tenger partján van, sokaságra; fölvonultak és táboroztak Mikhmásban, Bét-Áventől keletre.

6Izrael emberei pedig látták, hogy megszorultak, mert elnyomatott a nép, akkor elrejtőzött a nép a barlangokban és bokrokban és sziklákban, az odvakban és a gödrökben;

7a Jordánon is átkeltek a héberek Gád országába és Gileádba. Sául pedig még Gilgálban volt és az egész nép sietett volt utána.

8Várakozott hét napig, a meghatározott időre, melyet mondott Sámuel, de nem jött Sámuel Gilgálba, és elszéledt mellőle a nép.

9Ekkor mondta Sául: Hozzátok ide hozzám az égőáldozatot és a békeáldozatokat; és bemutatta az égőáldozatot.

10Volt pedig, amint végzett azzal, hogy bemutassa az égőáldozatot, íme Sámuel megjött; és kiment Sául elé, hogy megáldja.

11És mondta Sámuel: Mit cselekedtél? Mondta Sául: Mivel láttam, hogy elszéledt tőlem a nép, te meg nem jöttél a meghatározott napokon belül, a filiszteusok pedig gyülekeznek Mikhmásba;

12mondtam tehát most majd lejönnek ellenem a filiszteusok Gilgálba, holott az Örökkévalóhoz nem könyörögtem volt; erőt vettem tehát magamon és bemutattam az égőáldozatot.

13És szólt Sámuel Sáulhoz: Balgának bizonyultál! Nem őrizted meg az Örökkévalónak, Istenednek parancsolatát, melyet neked parancsolt. Bizony, most megszilárdította volna az Örökkévaló királyságodat Izrael fölött mindörökre.

14Most pedig királyságod nem fog megállni; keresett valakit az Örökkévaló magának szíve szerint és fejedelemnek rendelte őt az Örökkévaló népe fölé, mert nem őrizted meg azt, amit neked parancsolt az Örökkévaló.

15Fölkelt Sámuel és fölment Gilgálból a Benjáminbeli Gibeába. Megszámlálta. Sául a nála meglevő népet: mintegy hatszáz embert.

16Sául pedig és fia Jónátán meg a velük meglevő nép maradtak a Benjáminbeli Gébában; a filiszteusok meg táboroztak Mikhmásban.

17És kivonult a pusztító had a filiszteusok táborából három csapatban: az egyik csapat fordult Ofra felé Súál vidékére;

18a másik csapat fordult Bét-Chórón felé, és a harmadik csapat fordult azon határ felé, mely a Czebóím völgyére tekint a pusztának.

19Kovács pedig nem találtatott Izrael egész országában, mert azt mondták volt a filiszteusok nehogy készítsenek a héberek kardot vagy dárdát.

20Így lement egész Izrael a filiszteusokhoz, hogy megköszörülje ki-ki az ő ekevasát, kapáját, fejszéjét és ásóját.

21Vagy szolgált a sokélű reszelő az ásóknál, a kapáknál, a hármas villáknál és a fejszéknél, meg ösztöke beigazításánál.

22Volt tehát harc napján, nem találtatott kard és dárda az egész nép kezében, mely Sáullal és Jónátánnak volt; de találtatott Sáulnál és fiánál, Jónátánnál.

23És kivonult a filiszteusok őrse Mikhmás szorosához.

← 2 Sámuel első és második könyve 12Read In The App, Free →2 Sámuel első és második könyve 14 →

Study 2 Sámuel első és második könyve 13

KJVMatthew HenryJamieson-Fausset-BrownAdam ClarkeJohn WesleyJohn CalvinKeil and DelitzschScofieldFamily Bible NotesGeneva Bible Notes (1599)Reina-Valera (Español)Bíblia Portuguesa MundialLuther Bibel (Deutsch)Bible Louis Segond (Français)

All Chapters

12345678910111213141516171819202122232425262728293031