The Bible Software
A krónikák első és második könyve · Az Izraelita-Magyar Irodalmi Társaság (IMIT) Bibliája (zsidó)

A krónikák első és második könyve 4

1És készített réz-oltárt, húsz könyök a hossza, húsz könyök a szélessége és tíz könyök a magassága.

2És készítette a tengert öntött rézből, tíz könyöknyi volt egyik szélétől másik széléig, köröskörül kerek, öt könyöknyi a magassága és harminc könyöknyi fonal futja azt köröskörül.

3És ökrök alakjai alul rajta köröskörül, amelyek körülveszik, tíz könyöknyire kerítik be a tengert köröskörül, két sorban voltak az ökrök öntve annak az öntésével.

4Állt tizenkét ökrön: három fordul északnak, három fordul nyugatnak, három fordul délnek és három fordul keletnek, a tenger pedig rajtuk volt felülről; valamennyinek hátulja befelé.

5És vastagsága egy tenyérnyi, széle pedig olyan, mint serleg szélének a munkája, mint a liliom virága; háromezer bátot fogad be.

6És készített tíz medencét és elhelyezett ötöt jobbról és ötöt balról, hogy azokban mossanak – az égőáldozathoz valót mosták le bennük – míg a tenger arra való, hogy a papok mosakodjanak benne.

7És készítette az arany lámpásokat, tizet rendjük szerint, s elhelyezte a templomban, ötöt jobbról s ötöt balról.

8S készített tíz asztalt és tette a templomba, ötöt jobbról s ötöt balról; s készített száz arany tálat.

9És készítette a papok udvarát s a nagy előcsarnokot és ajtókat az előcsarnokra, s ajtóikat bevonta rézzel.

10S a tengert elhelyezte a jobb oldalra keletnek dél felé.

11És készítette Chúrám a fazekakat, a lapátokat és a tálakat; és végzett Chúrám azzal, hogy elkészítse a munkát, melyet készített Salamon király számára az Isten házában.

12Oszlopot kettőt; az oszlopok tetején levő gombot és oszlopfőt kettőt; hálót kettőt, hogy befedjék az oszlopok tetején levő két oszlopfő-gombot.

13Gránátalmát négyszázat a két háló számára, két sor gránátalmát mindegyik hálóra, hogy befedjék az oszlopok tetején levő két oszlopfő-gombot;

14s a talapzatokat készítette és a medencéket készítette a talapzatokra;

15az egy tengert meg az alatta levő tizenkét ökröt.

16A fazekakat, a lapátokat, a villákat és mind az edényeiket készítette Chúrám-Ábiv Salamon király számára az Örökkévaló házának, csiszolt rézből.

17A Jordán kerületében öntötte azokat a király agyagos földben Szukkót és Czeréda között.

18És készítette Salamon mind ez edényeket nagyon bőségesen, mert nem vizsgáltatott meg a réznek súlya.

19És készítette Salamon mind az Isten házában levő edényeket: aranyoltárt, az asztalokat, melyeken a szín kenyér van;

20a lámpásokat és mécseseiket, hogy meggyújtsák a törvény szerint a debír előtt, finomított aranyból;

21a bimbót, a mécseseket és a hamvvevőket aranyból, még pedig merő aranyból;

22a késeket, a tálakat, a kanalakat és a serpenyőket finomított aranyból; és a ház bejáratát, belső ajtait a szentek szentjéhez s a ház ajtóit a templomhoz aranyból.

← A krónikák első és második könyve 3Read In The App, Free →A krónikák első és második könyve 5 →

Study A krónikák első és második könyve 4

KJVMatthew HenryJamieson-Fausset-BrownAdam ClarkeJohn WesleyJohn CalvinKeil and DelitzschScofieldFamily Bible NotesGeneva Bible Notes (1599)Reina-Valera (Español)Bíblia Portuguesa MundialLuther Bibel (Deutsch)Bible Louis Segond (Français)

All Chapters

123456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536