Izajás könyve 42
1Íme az én szolgám, akit tartok, az én választottam, akit kedvel a lelkem. Ráadtam szellememet, hogy törvényt vigyen szét a nemzeteknek.
2Nem kiált, nem szól hangosan, nem hallatja az utcán szavát.
3Törött nádat nem tör el, és pislogó kanócot nem olt el, igazságra viszi szét a törvényt.
4Nem lankad el és nem törik meg, míg a törvényt nem helyezi el a földön és tanítására nem várakoznak a szigetek.
5Így szól az Isten, az Örökkévaló, aki teremtette az egeket és kinyújtotta azokat, aki kiterítette a földet meg sarjadékait, aki leheletet adott a rajta levő népnek és szellemet a rajta járóknak:
6Én az Örökkévaló hívtalak igazsággal és megfogom kezedet; megóvlak és teszlek a nép szövetségévé, a nemzetek világosságává;
7hogy megnyissad a vak szemeket, hogy kihozzad börtönből a foglyot, a fogházból a sötétségben ülőket.
8Én vagyok az Örökkévaló, az a nevem; és dicsőségemet másnak nem adom, se nem dicséretemet a bálványképeknek.
9Az előbbiek íme bekövetkeztek és ujjakat jelentek én, mielőtt sarjadzanának, hallatom veletek.
10Énekeljetek az Örökkévalónak új éneket, dicséretét a föld végéről, akik tengerre szálltok és annak teljessége, szigetek és azok lakói.
11Hangosan szóljanak a puszta és annak városai, a tanyák, melyeken Kédár lakik, ujjongjanak a szikla lakói, a hegyek csúcsáról kiáltsanak.
12Adjanak az Örökkévalónak dicsőséget és dicséretét jelentsék a szigeteken.
13Az Örökkévaló mint a hős indul ki, mint a harcos vitéz ébreszt fel buzgóságot, riadoz, sikolt is, ellenségein győzedelmeskedik.
14Hallgattam régtől fogva, csendes maradtam, erőt vettem magamon; mint a szülőnő nyögök, pihegek és lihegek egyetemben.
15Elpusztítok hegyeket és dombokat és minden füvüket elszárasztom; teszek folyókat szigetekké és tavakat kiszárítok.
16És vezetek vakokat oly úton, melyet nem ismernek, ösvényeken, melyeket nem ismernek, járatom őket; teszek sötétséget előttük világossággá és a görbe helyeket rónává ezek a dolgok, melyeket megcselekszem és nem hagyom el.
17Meghátráltak, megszégyenülnek szégyennel, akik bíznak a bálványképben, akik azt mondják az öntött képnek: ti vagytok isteneink.
18Ti süketek halljátok, és ti vakok tekintsetek, hogy lássatok!
19Ki vak, ha csak nem a szolgám és süket mint a követem, akit küldök; ki vak mint az önmegadó és vak mint az Örökkévaló szolgája?
20Sokat látsz, de nem tartod meg; megnyitják a füleit, de nem hall.
21Az Örökkévaló kívánta az ő igazsága kedvéért, hogy naggyá tegye a tant és dicsővé tegye.
22De ő kiprédált és kifosztott nép, fogva tartják mindnyáját odúkban, és fogházakba eldugattak; prédává lettek és nincs megmentő, kifosztva lettek, és nincs ki mondja: add vissza.
23Közületek ki figyel erre, ügyel és hallgat rá a jövőért?
24Ki adta kifosztásra Jákobot és Izraelt a prédálóknak? Nemde az Örökkévaló, aki ellen vétkeztünk, akinek útjain nem akartak járni és akinek tanára nem hallgattak?
25Kiöntötte tehát rá haragjának hevét és háború hatalmát az lánggal vette őt körül, de ő nem tudta, meggyújtotta, de nem vette szívére.