A királyok első és második könyve 18
1És megszámlálta Dávid a vele levő népet, és tett föléjük ezrek tisztjeit és százak tisztjeit.
2És elküldte Dávid a népet: harmadát Jóáb keze alatt, harmadát Abísáj, Czerúja fiának Jóáb testvérének keze alatt, és harmadát a Gátbeli Ittáj keze alatt. – És mondta a király a népnek: ki fogok vonulni én is veletek.
3De így szólt a nép: Ne vonulj ki! Mert ha megfutamodunk is, nem vetnek ránk ügyet, és ha meghal is felerészünk, nem vetnek ránk ügyet, mert hát olyan mint mi tízezer is van; most tehát jobb az, ha a városból leszel segítségünkre.
4És szólt hozzájuk a király: Ami jónak tetszik szemeitekben, azt teszem. És odaállt a király a kapu mellé, az egész nép pedig kivonult százanként és ezrenként.
5És megparancsolta a király Jóábnak, Abisájnak és Ittájnak, mondván: Csínján bánjatok ám az ifjúval, Ábsálómmal. És az egész nép hallotta, amint ezt parancsolta a király mind a vezéreknek Ábsálóm felől.
6Erre kivonult a nép a mezőre Izrael ellen; és volt a csata Efraim erdejében.
7És vereséget szenvedett ott Izrael népe Dávid szolgái előtt és nagy volt ott a vereség ama napon – húszezren.
8Szétterjedt ott a harc az egész vidéken, és többet emésztett meg az erdő a nép közül, mint amennyit megemésztett a kard ama napon.
9És elékerült Ábsálóm Dávid szolgáinak; Ábsálóm ugyanis nyargalt az öszvéren és az öszvér a nagy tölgyfa bogas ágai alá jutott, ekkor megakadt a feje a tölgyfán, úgy hogy lógott ég és föld között, az öszvér pedig, mely alatta volt, továbbment.
10Látta egy ember és megjelentette Jóábnak s mondta: Íme, láttam Ábsálómot a tölgyfán függve.
11És mondta Jóáb az embernek, aki jelentette: Ám ha láttad, miért nem ütötted őt ott le a földre? Rajtam állt volna, hogy adtam volna neked tíz ezüstöt és egy övet.
12És szólt az ember Jóábhoz: Még ha ezer ezüstöt mérhetnék is tenyereimre, nem nyújtanám ki kezemet a király fia ellen; mert fülünk hallatára parancsolta meg a király neked, Abisájnak és Ittájnak, mondván: vigyázzatok, bárki is, az ifjúra, Ábsálómra.
13Vagy ha hűtlenséget követnék el lelkem veszélyével hiszen semmi sem marad eltitkolva a király előtt akkor te félreállnál.
14Mondta Jóáb: Nem akarok így vesztegelni miattad. És vett három dárdát a kezébe és beledöfte azokat Ábsálóm szívébe, még mikor élt a tölgyfa közepén.
15Ekkor körülállt tíz legény, Jóáb fegyverhordozói, ütötték Ábsálómot és megölték.
16S megfúvatta Jóáb a harsonát, és visszatért a nép Izrael üldözésétől, mert visszatartotta Jóáb a népet.
17Vették Ábsálómot és bedobták őt az erdőben a nagy verembe és felhánytak rá igen nagy kőrakást; egész Izrael pedig megfutamodott, ki-ki a sátraihoz.
18Ábsálóm még életében vett és állított magának egy oszlopot, azt, mely a király völgyében van, mert mondta nincs nekem fiam, a végett, hogy említsék nevemet; és nevezte az oszlopot a maga nevéről. És így neveztetik Ábsálóm emléke mind a mai napig.
19Achímáacz, Czádók fia, mondta: Hadd futok és viszek hírt a királynak, mert igazat tett neki az Örökkévaló, segítvén őt ellenségei kezéből.
20De mondta neki Jóáb: Nem leszel te hírmondó e mai napon, majd hírt viszel más napon, de a napon ne vigyél hírt, mert hiszen a király fia halt meg.
21És mondta Jóáb a kúsinak: Menj, jelentsd a királynak, amit láttál. Leborult a kúsi Jóáb előtt és elfutott.
22De továbbra is szólt Achímáacz, Czádók fia, Jóábhoz: Legyen bármi, hadd futok, kérlek, én is a kúsi után. Mondta Jóáb: Minek is futnak, fiam, hisz nem neked jut ki hírbér.
23Legyen bármi, én futok. Mondta neki: Fuss! Futott hát Achímáacz a Kerület felé és megelőzte a kúsit.
24Dávid a. két kapu között ült; és ment az őr a kapu tetejére a falra, fölemelte szemeit és látta, íme egy ember fut egyedül.
25Ekkor kiáltott az őr és tudtára adta, a királynak; mondta a király: Ha egyedül van, hír van a szájában. És egyre közelebb jött.
26Erre látott az őr egy másik embert, amint fut; és kiáltott az őr a kapusnak és mondta: Íme, egy ember fut egyedül. Mondta a király: Ez is hírhozó.
27És szólt az őr: Úgy látom, hogy az elsőnek futása olyan, mint Achímaacz, Czádók fiának futása. Mondta a király: Jó férfi az s jó hírrel jön.
28Ekkor kiáltott Achímáacz és szólt a királyhoz: Béke! És leborult a király előtt arccal a földre; mondta: Áldva legyen az Örökkévaló, a te Istened, aki kiszolgáltatta azokat az embereket, kik fölemelték kezüket uram, a király ellen.
29Mondta a király: Béke van-e a fiúval, Ábsálómmal? És szólt Achímáacz: Láttam a nagy tolongást, mikor elküldte Jóáb a király szolgáját meg szolgádat; de nem tudok semmit.
30Mondta a király: Fordulj, állj ide. Fordult és megállt.
31És íme, a kúsi megérkezett; és szólt a kúsi: Hírül legyen uramnak, a királynak, hogy igazat tett neked ma az Örökkévaló, megsegítvén téged mind az ellened feltámadók kezéből.
32Szólt a király a kúsihoz: Béke van-e a fiúval, Ábsálómmal? És mondta a kúsi: Úgy legyenek mint e fiú, uramnak, a királynak ellenségei és mindazok, kik ellened támadtak veszedelemre!