A példabeszédek könyve 7
1Fiam, őrizd meg mondásaimat és parancsaimat rejtsd el magadnál.
2Őrizd meg parancsaimat, hogy élj és tanomat, mint szemeid fényét.
3Kösd azokat ujjaidra, írjad azokat szíved táblájára.
4Mondd a bölcsességnek: nővérem vagy, s rokonnak nevezd az értelmességet;
5hogy megőrizzen idegen asszonytól, idegen nőtől, ki simává tette beszédjét.
6Mert házam ablakán, rácsozatomon át tekintettem ki.
7Ekkor láttam az együgyűek között, észre vettem a fiúk közt egy esztelen ifjút:
8elhalad az utczán annak szöglete mellett és a házához menő úton lépdel,
9szürkületkor, a nap estéjén, éj sötétségében és homályban.
10S íme elejébe egy asszony, parázna ruhájú és álnok szívű;
11zajongó ő és csapongó, házában nem nyugosznak lábai:
12egyszer az utczán, másszor piaczokon, minden szöglet mellett leselkedik.
13Megragadja őt, megcsókolja őt, szemérmetlen arczczal mondja neki:
14Békeáldozatokkal tartozom, ma megfizettem fogadalmaimat;
15azért jöttem ki elédbe, hogy fölkeressem színedet, és megtaláltalak.
16Takarókkal takartam le nyoszolyámat, egyiptomi tarka szövettel;
17behintettem fekvőhelyemet myrrhával, aloéval s fahéjjal.
18Jöjj! ittasodjunk szeretettel reggelig, enyelegjünk szerelemben.
19Mert nincs otthon a férfi, útra ment messzire;
20a pénzes zacskót kezébe vette, holdtölte napjára fog haza jönni.
21Elhajlította őt sok rábeszélésével, ajkai simaságával eltántorítja.
22Megy utána hirtelen, mint ökör, mely a levágásra megyen, s mint békóban fenyítéséhez az oktalan;
23mígnem nyíl fúrja át máját, a mint madár siet a tőrhöz, s nem tudja, hogy életébe kerül.
24Most tehát, fiúk, hallgassatok reám s figyeljetek szájam mondásaira:
25ne térjen az ő utjaira szíved, ne tévelyegj ösvényein;
26mert sokan vannak a megöltek, kiket elejtett, és számosak mind a meggyilkoltjai.
27Az alvilág útjai vannak házában, levisznek a halál kamaráihoz.