A zsoltárok könyve 132
1Grádicsok éneke. Emlékezzél meg, Uram, Dávid minden nyomorúságáról;
2A ki megesküdt az Úrnak, fogadást tőn a Jákób Istenének:
3Nem megyek be sátoros házamba, nem hágok fel háló-nyoszolyámba;
4Nem bocsátok álmot szemeimre s pilláimra szendert;
5Míg helyet nem találok az Úrnak, Jákób Istenének hajlékot!
6Ímé, hallottunk róla Efratában; rátaláltunk Jaar térségein:
7Hadd menjünk be az ő hajlékaiba, boruljunk le lábainak zsámolyához!
8Indulj Uram, a te nyugvóhelyedre: te és a te hatalmadnak ládája!
9Papjaid öltözködjenek igazságba, kegyeltjeid pedig örvendezzenek!
10Dávidért, a te szolgádért, ne fordulj el felkented színétől!
11Hűséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól: Ágyékod gyümölcsét ültetem székedbe;
12Ha megtartják fiaid szövetségemet és bizonyságomat, a melyekre megtanítom őket, fiaik is mindörökké székedben ülnek.
13Mert a Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül:
14Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem;
15Eleséggel megáldom gazdagon, szegényeit jóltartom kenyérrel;
16Papjait meg felruházom szabadítással, és vígan örvendeznek kegyeltjei.
17Megnövesztem ott Dávidnak hatalmát, szövétneket szerzek az én felkentemnek.
18Ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig koronája ragyog.