A zsoltárok könyve 143
1Dávid zsoltára. Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra; hűséged és igazságod szerint hallgass meg engemet.
2Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted!
3Ímé, ellenség üldözi lelkemet, a földhöz paskolja éltemet; betaszít engem a sötétségbe a milyen a régen megholtaké!
4Elcsügged bennem a lelkem, felháborodik bennem a szívem!
5Megemlékezem a régi időkről, elgondolom minden te dolgodat; kezed munkáiról elmélkedem.
6Feléd terjesztgetem kezeimet; lelkem, mint szomjú föld, úgy eped utánad. Szela.
7Siess, hallgass meg engem Uram! Elfogyatkozik az én lelkem. Ne rejtsd el orczádat előlem, hogy ne legyek hasonló a sírba szállókhoz.
8Korán hallasd velem kegyelmedet, mert bízom benned! Mutasd meg nékem az útat, melyen járjak, mert hozzád emelem lelkemet!
9Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök!
10Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen engem az egyenes földön.
11Eleveníts meg engem, Uram, a te nevedért; vidd ki lelkemet a nyomorúságból a te igazságodért!
12És kegyelmedből rontsd meg ellenségeimet, és veszítsd el mindazokat, a kik szorongatják lelkemet; mert szolgád vagyok.