A zsoltárok könyve 39
1Az éneklőmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára.
2Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg előttem van a hitetlen.
3Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
4Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel, így szólék azért az én nyelvemmel:
5Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
6Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.
7Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
8Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.
9Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!
10Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.
11Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.
12Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság minden ember. Szela.
13Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm.
14Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé!