Jób könyve 37
1Igenis, ezért remeg szívem s felszökken helyéből.
2Hallva halljátok hangja háborgását s a morajt, mely szájából kél;
3az egész ég alatt van terjedése és fénye a föld szélein.
4Utána ordít a hang: dörög fenséges hangján, s nem tartja vissza, midőn hallatszik hangja.
5Csodásan dörög Isten a hangján, nagyokat tesz, s nem ismerjük meg.
6Mert a hónak mondja: szállj a földre, meg a hulló esőnek, hatalmasan hulló esőjének
7Minden ember kezét lepecsételi, hogy megismerje alkotását minden halandó.
8S bemegy a vad a leshelyre, és tanyáiban lakozik.
9A kamarából szélvész jő és a szóró szelektől a hideg.
10Isten leheletétől jég keletkezik s a vizek tágassága szilárddá lesz.
11Nedvességgel meg is terheli a felleget, szétterjeszti fényének felhőjét.
12S az körökben egyre forog, kormányzása által, cselekvésök szerint, bár mire rendeli őket a földkerekség színén;
13hol ostorul, ha földjének javára van, hol szeretetre nyújtja.
14Figyelj erre, Jób, állj meg és vedd észre Isten csodáit!
15Tudsz-e róla, midőn Isten ügyel rájuk, s tündökölteti felhőjének fényét?
16Tudsz-e a fellegnek lengéséről, a tökéletes tudásúnak csodáiról?
17Te, kinek melegek a ruhái, midőn a földet pihenteti a déli szél által.
18Vele boltozod a mennyeket, melyek erősek, mint a szilárd tükör?
19Tudasd velünk, mit mondjunk neki! Mit sem hozhatunk fel a sötétség miatt.
20Jelentetik-e neki, hogy beszélek, avagy szólt-e ember, hogy elpusztíttassék?
21Most ugyan nem látni a fényt, mely ragyogó a mennyekben; de a szél átvonul s megtisztítja azokat.
22Észak felől arany jön, Isten mellett félelmes fenség.
23A Mindenhatót, nem érjük őt fel, a nagy erejűt, de a jogot és teljes igazságot nem sérti meg.
24Azért félik őt az emberek, nem nézi ő mind a bölcsszívűeket.