Jób könyve 17
1Szellemem meg van törve, napjaim elenyésztek, sírok várnak rám!
2Bizony csúfolkodással illetnek engem, és zaklatásukon kell időznie szememnek.
3Állj jót, kérlek: kezeskedjél értem tenmagadnál! Ki az, ki kezet csap velem?
4Mert az ő szívöket elzártad az eszességtől, azért nem engeded felülkerekedniök.
5Ki osztályrészért elárul barátot, fiainak szemei el fognak epedni.
6Oda állított engem, hogy példálózzanak népek, s azzá lettem, hogy arczúl köpnek.
7Elhomályosúlt bosszúságtól szemem, s tagjaim akár az árnyék mindannyi.
8Eliszonyodnak e miatt az egyenesek, s az ártatlan fölgerjed az istentelen ellen;
9és az igaz ragaszkodik útjához s a tiszta kezű gyarapodik szilárdságban.
10Azonban ti mindannyian csak jöjjetek újra, de nem találok köztetek bölcset.
11Napjaim elmúltak, gondolataim elszakadtak, szívemnek tulajdonai!
12Az éjszakát nappallá teszik, a világosságot közelebbé a sötétségnél
13Ha az alvilágot házamul reméltem, a sötétségben megterítette mágyamat,
14a veremnek így szóltam: atyám vagy! anyám és testvérem! a féregnek:
15hol van tehát reménységem, és reménységem – ki látja meg?
16Az alvilág reteszeihez szállanak le, ha egyaránt porban lesz nyugalom.