Jób könyve 3
1Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
2Megszólalt Jób és mondta:
3Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
4Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
5Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
6Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
7Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
8Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
9Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
10Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
11Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
12Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
13Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
14királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
15vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
16Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
17Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
18Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
19Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
20Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
21Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
22kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
23A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
24Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
25Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
26Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.