Jób könyve 5
1Kiálts csak, van-e, ki felel neked, s kihez fordulnál a szentek közül?
2Mert az oktalant megöli a bosszúság, s az együgyűre halált hoz a vakbuzgalom.
3Én láttam az oktalant meggyökeredzeni, és rögtön megátkoztam hajlékát.
4Távol esnek gyermekei a segítségtől, összezúzatnak a kapuban és nincs mentő.
5A kinek aratását megeszi az éhező, tövisek közül is elveszi, és áhítja vagyonukat a hurok.
6Mert nem a porból nő ki a baj, s nem a földből sarjad a szenvedés;
7hanem az ember szenvedésre született, a mint a villám fiai magasba repülnek.
8Azonban én Istenhez fordulnék, és az Istenhez intézném ügyemet.
9A ki nagyokat tesz, kikutathatatlanul, csodásokat, úgy hogy számuk sincsen.
10A ki esőt ad a földnek színére s vizet küld a térségek szinére,
11hogy az alacsonyokat magasra tegye, s a búsulók segítségre emelkednek.
12Megbontja a ravaszok gondolatait, s nem végeznek kezeik olyat, a mi valódiság.
13Megfogja a bölcseket ravaszságukban, s a ferdék tanácsa elhamarkodott;
14nappal sötétségre találnak, és mint éjjel tapogatóznak délben.
15Így megsegíti a kardtól, szájuktól, és az erősnek kezétől a szűkölködőt;
16s lett remény a szegény számára, és a jogtalanság elzárta száját.
17Íme boldog a halandó, kit Isten megfenyít, s a Mindenható oktatását meg ne vesd;
18mert ő fájdít és bekötöz, sebet üt és kezei gyógyítanak.
19Hat szorongatásban megment és hétben nem ér téged baj:
20Éhségben megváltott a haláltól s háborúban kard hatalmától;
21a nyelv ostora elől rejtve vagy s nem félsz pusztítástól, midőn jön;
22pusztításon s éhínségen nevetsz, s a föld vadjától nem kell félned,
23mert a mező köveivel van szövetséged s a mező vadja békére állott veled.
24Megtudod, hogy béke a te sátorod; vizsgálod hajlékodat és nincs vétked;
25tudod, hogy sok a magzatod és sarjaid akár a földnek füve.
26Erő teljében jutsz el sírhoz, a mint fölmén az asztag a maga idején.
27Íme, ez az, a mit kikutattunk, így van, hallgass rá és ismerd meg te!